Biondo Bike

Honlap: www.biondobike.hu

Tel: +3620/229-3950

Email: marta@biondobike.hu

Utolsó kommentek

Az előző bejegyzésemet -melyben a Tour de France-on Chris Froom-mal a nyergében újrázó Pinarello Dogma 65.1-ről írtam- úgy zártam, hogy várjuk a folytatást. Őszintén mondhatom, nem csak a várakozásnak, de mindennemű vitának is: vége!

Dogma F8 - 950.jpg

Nos, most nem lehet azzal megvádolni a híres treviso-i vállalatot, hogy ne újítottak volna. A Dogma F8-al kimondhatjuk, egy korszak véget érni látszik. Hogy mi is ez a korszak? A Pinarello 2006 óta nagyon karakteres, egyedi formavilággal rendelkező modelleket készít, amelyek egészen mostanáig hősiesen tartották magukat. A tavaly megjelenő Bolide fantázianevet viselő időfutam kerékpárjukon lehetett látni először azt az irányt, amely az új Dogma F8-al vált teljessé, s amely végleg temetni látszik az aszimmetria és a hullámos formák kizárólagosságára épülő egykori Pinarello-trendet.

Tehát azt lehet mondani, hogy a Pinarello, a közel évtizedes hagyományait részben feláldozva létrehozott valami újat, valami mást, mint amit eddig csinált. A kérdés csak az, mi jött helyette?

Pinarello-DOGMA- fehér.jpg

 FINOMODÁS – FENTRŐL LEFELÉ

Ha elsőre végigtekintünk az új F8-on, valami rögtön szembetűnik: eltűntek a túlzások. Konkrétan azokra a kissé hatásvadász megoldásokra gondolok, amelyek bár tényleg egyedivé tették a Pinarello kerékpárokat, viszont állandó, talán túlzottan sűrű használatukkal a talján cég termékei egy kissé kiszámíthatóak lettek. Természetesen a hullámok, és az aszimmetria, vagy azok jellegzetes vonalak (pl. a homlokcső-kialakítás) nem tűntek el teljesen, csupán a formák finomabbá, letisztultabbá és ezzel együtt minden bizonnyal „logikusabbá” váltak. Persze, ahogy egyre lejjebb haladunk a modellpalettán, annál jellemzőbb a régi jól bevált vonalvezetés, és annál kevesebb az újítás. Az viszont mindenképp nóvum, hogy az F8-nál –vállalva a rizikót- a saját hagyományaikkal is szakítani mertek.

Pinarello.Dogma_.side_.red_.sm_.jpg

 MIT TUD AZ F8?

A Dogma F8-ról lerí, hogy maga a megtestesült csúcskategória. Különleges, könnyű, merev és gyönyörű. Nem is csoda, hiszen a tervezésben nem csak a Team Sky, de a Jaguar is segédkezett. A váz a Torayca T1100HM1K szövetéből készült, ami a legújabb és legdrágább szénszálas anyag a világon. A formák, pedig valóban hajaznak egy Jaguar sportkocsira. Az ívek agresszívak, mégis könnyedek, az apró részletek, pedig tényleg annyira királyiak, amennyire csak lehet. Annak ellenére, hogy robosztus és erőt sugall a kerékpár, hihetetlenül könnyű és aerodinamikus. Csak néhány adat: a keret a Dogma 65.1-hez képest 120 grammal könnyebb, 12%-al merevebb, 16%-al szimmetrikusabb és 47(!) %-al aerodinamikusabb. További finomságok: a felsőcsőbe rejtett nyeregcsőbilincs, a természetesen mindenféle szettet fogadó vázkialakítás, és az új, extraaerodinamikus Onda villa.

 

A Pinarello új csúcsparipája egy minden igényt kielégítő totális versenygép, amelyről nem lehet, csak szuperlatívuszokban beszélni. Ajánlom mindenkinek... aki megengedheti magának.   


   

 

Szólj hozzá!

Mindig különös érzés tölt el, amikor montis létemre a világ feltehetően legjobb országúti kerékpárjáról kell írnom. Olyan ez, mint amikor kiráncigálják az embert a Land Roverjéből és áttuszkolják egy Ferrariba. Borzongás vagy álmélkodás? Én, az erdők és hegyek szerelmeseként is csak annyit tudok mondani ez nem jobb és nem rosszabb - egyszerűen csak más. S ha már más, akkor a Pinarello Dogma 65.1 valóban nagyon más, mint bármi, amit eddig az országúti kerékpározás fogalomkörébe képzeltünk... Nem próbál olyan lenni, mint a többiek, nem akar trendekhez igazodni. Nem akar szebb, könnyebb, vagy aerodinamikusabb lenni, csak egyszerűen jobb mindenkinél. S hogy vindikálhassuk a jogot magunknak arra a megállapításra, hogy ezt a kísérletet végül siker koronázta, mi sem lehetne élőbb és helyénvalóbb bizonyíték, mint a sorozatban második Tour de France győzelem, illetve bónuszként az összetett második hely is egyben.

Pina Dogma 65.1.jpgRendhagyó "portrénkban" most nem akarom ízekre szedni ezt a gépet, annak ellenére, hogy már több alkalommal is mentem vele, és bizton állíthatok mindenkit, hogy bár a tökéletesről nehéz értelmes mondatokat egymás mellé rakosgatni, de -természetesen- lenne mit írni erről a minden ízében lehengerlő kerékpárról. Azonban erről egyfelől már írtunk róla, másfelől pedig most talán nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy melyek azok a mélyebb összefüggések, üzleti és technológiai döntések, hagyományok, amelyek folytán a Pinarello Dogma 65.1 fantázianévre hallgató mestermű ennyire nagy durranás lehetett...

Pina Dogma 65.2.jpg

Az első és talán legfontosabb, az a külső. Ki ne emlékezne 2008-as Eurobike-szépségdíjas Pinarello Prince-re, mely formavilágával, "kisugárzásával" olyan emocionális szálakat bolygatott meg, amelyeket nagyon kevesen a kerékpározás történetében. A Pinarello mindig is szerette a különleges formákat és az extarvagáns megoldásokat - ez tény. Volt olyan is, hogy bizonyos ötleteik annyira extravagánsnak bizonyultak, hogy azt az UCI végül tiltólistára tette (pl. Indurain speciális pályakerékpárját), de a Pinarello Prince elindított valamit, amely végül a Dogma 65.1-el vált utolérhetetlenül tökéletessé. A hullámos formák, a brutálisan robosztus kinézet és mindenütt jelenlévő túlépítés mind-mind védjegyévé váltak a későbbi évek Pinarello-modelleinek.

dogma65.3.jpgS bár olasz kerékpárról van szó, azért mégsem minden a külső. A Pinarello nem csak a külcsín tekintetében tekinthető úttörő márkának, hanem a technikai megoldások terén is. Először is a vázanyag. A Prince óta, mely egy 50 tonnás szakítószilárdságú (50HM1,5K) Toray karbonszövetből készült - a Pinarello eljutott a karbon-technológia csúcsára: a Dogma 65.1-nél használt -nomen est omen- köbmilliméterenként 65 tonnás szakítószilárdságú (65HM1K) Toray karbonszövetig. Ez a szénszálas szövet a legjobb, amit jelenleg a kerékpárgyártásban használnak, és nagyon úgy tűnik, hogy ez egy ideig így is marad (összehasonlításképpen: egyes patinás olasz országúti kerékpároknál, illetőleg mounatin bike-oknál használják (csúcs-anyagként) a köbmilliméterenként 60 tonnás szakítószilárdságú szánszálas szövetet (60HM1K), (Pl. Wilier 101 XN, Wilier 101 XB, Pinarello Dogma XC...) de a 65-ös anyagból, csak ezt az egyetlen kerékpárt készítik...

Dogma Sky.jpg

Ha már technikai adatok, nem mehetünk el szó nélkül a Pinarello-vázak jellegzetes vonásai mellett, mint az aszimmetrikus láncvillák, a hullámos formák, vagy éppen a -szintén Pinarello-találmány- kompakt áttétel. A Pinarello cég mindig gondosan ügyelt arra, hogy termékei jól elkülöníthetőek legyenek más cégek termékeitől. Hogyha lehet, ne csak más műszaki-technikai megoldásokkal operáljanak, mint versenytársaik, hanem hogy a jelen trendjeivel homlokegyenest szembemenjenek. A "semmivel össze nem téveszthetőség" az egyik legfontosabb komponens a sikerhez az uniformizált termékek világpiacán... Tehát kerékpárjaik merevebbek, feltűnőbbek és érdekesebbek, mint bármi amit manapság kapni lehet, és akkor még nem beszéltünk a Sky, illetve a Movistar csapat világverő versenyzőiről...

  Dogma Italia.jpg

A termék sikerességét magában hordozta a cég története. Giovanni Pinarello Giro d'Italia-s fekete trikójának a legendájából gomba módjára nőtt ki a a világ egyik leghíresebb kerékpárgyártó cége. Ez a cég majd 70 éve megalkuvás nélkül képviseli az olasz kerékpárgyártás hagyományait, melynek kicsúcsosodása - a kétszeres Tour győztes Dogma 65.1...

Várjuk a folytatást...   

Szólj hozzá!

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a 29"-os kerékméretnek komoly kihívója akadt. Egyesek már arról cikkeznek, hogy a 26" kinyírása után, most a 29-erek következnek, és néhány év múlva, szépen lassan újra egyetlen kerékméret létezik majd: ez lenne 650B... Azt hiszem, az előbbi megállapítás mindenképpen túlzás, több okból kifolyólag is. Egyrészt azért, mert a 29"-erek nagyon technikás, nehéz terepen -felfeléken és lejtőkön egyaránt- tagadhatatlanul megmutatkozó előnyeit a 650B értelemszerűen nem tudja felülmúlni, mint ahogy egy magasabb kerékpárosnak is több okból kifolyólag a 29-er jobban megfelel. De ugyanez igaz a 26"-osoknál is, amelyeket a DH-szakágból véleményem szerint nem tudnak kiütni a már ismert okoknál fogva. Ettől függetlenül, azt, hogy a 27,5" legyen a legelterjedtebb, legtöbb felhasználási területre alkalmas kerékméret, én nagyon is el tudom képzelni. Ez legfőképpen a két előbbiekben említett méret pozitív tulajdonságainak ötvözése, és középutas megoldásai miatt lehet igaz, illetve a régi 26" helyett láthatólag ezzel próbálják meg annak célközönségét (újra) megtalálni...  

401 XB.JPG

A múltkori cikkünkben már utaltunk arra, hogy a Wilier új 2014-es 650B kerekű monti-palettája nem csupán a legutóbb tesztelt 101 XB-ből áll... (ahogy a 29"-os kerekű kollekciójukban is számtalan szintű és felszereltségű modell megtalálható) A kedvenc kategóriámban itt van a "kistestvér", a 401 XB!

Ami a 101 XN-nek a 501 XN, az a 101 XB-nek a 401 XB! A Wilier 401 XB -mint ahogy azt az előbbi relációval is érzékeltetni próbáltam- tulajdonképpen a 101 XB tökéletes mása, leszámítva a vázanyagot (egy másik szénszálból van) és a festést. A végeredmény pedig egészen megdöbbentő lett, mint ahogy az ára is! Nézzük, mit tartogat számunkra ez a minden elemében meghökkentő bringa!   

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

A kerékpár kétféle színvariációban létezik. Az egyik egy matt lakkozású fekete alapon égkék szín, a másik pedig egy fényesre lakkozott fekete alapon zöld színű változat. A kerékpár jellemzően -ahogyan azt a bevezetőben is elmondtam- nagyon hasonlít a 101 XB, hiszen formáját és geometriáját tekintve ugyanaz, színeiben pedig semmivel sem kevésbé csinos. Az összkép talán ennél a gépnél a legjobb, minden annyira a helyén van, hogy az már időnként szinte zavaró. Erről a bringáról is el kell mondani, amit mindenki lát: gyönyörű. A Wilier a montik terén valahogy képtelen a legkisebb hibára is... 

401 XB 3..JPG

VÁZTECHNOLÓGIA

A váz a Toray/Mitsubishi 46 tonnás szakítószilárdságú karbonszövetéből készült monocoque technológiával - ez a második legjobb szénszálas konstrukció, ami mostanában elérhető. A vázon lévő érdekességeket, technikai újdonságokat már a 101 XN, 501 XN és a 101 XB esetén kiveséztem (aszimmetrikus láncvillák, túlméretes és tapered fejcső, BB92-es, press fitt-es középrész, vázon belül vezetett bovdenek, Integrated Frame Protector stb...), de talán még annyit elmondanék róla, hogy az összes karbonvázas Wilier MTB-on külön kimeneteket csináltak a vázon a jövőbeni Shimano elektronikus monti-szettekhez! Egyébként ez a karbonszál és ezek a megoldások már számos profi versenyző alatt nagy sikerrel teljesítettek szolgálatot, magam is többször próbáltam, és valóban: egészen kivételes.

401 XB 2..JPG

FELSZERELÉS ÉS ALKATRÉSZEK

A kétféle színvariációhoz két opcionálisan választható felszereltség-csomag dukál. A 501 XN-hez hasonlóan itt is van egy full-Shimano XT-vel szerelt opció, illetve egy XT-MIX névre hallgató változat, mely XT/SLX és Deore alkatrészekből áll. Mindkét változathoz a Rock Shox Reba RL 27,5"-os villája tartozik, illetve a full-XT-s lehetőséghez a Reba-nak a "Thru Axle" változata. W.A.R.P. kerekek és kiegészítők, illetve Selle Italia nyereg teszik teljessé ezt a nem mindennapi kerékpárt! A 401 XB tömege is elég karcsú, XT-MIX-es felszereltséggel, M-es méretben mindössze 10,5 kg!  Úgyhogy felszereltség és össztömeg tekintetében nem lehet panasz, és ha valaki ránéz az árcédulára, akkor egészen ledöbben, hogy ennyiért ilyen kerékpárt lehet kapni. A Wilier 401 XB-t több 2014-es modellel egyetemben most bevezető áron megvásárolhatjátok a hivatalos magyarországi Wilier forgalmazónál, a Biondo Bike-nál!

401 XB 4..JPG
POZITÍVUMOK:

- hihetetlenül erős és merev váz számtalan technikai újdonsággal

- gyönyörű festés

- jó alkatrész-harmónia

- kis tömeg

- kedvező ár

NEGATÍVUMOK:

- ne vicceljünk...

Összességében véve egy fantasztikus és egyben sokak által elérhető árú kerékpárt ismertem meg a 401 XB-ben. Nagyon komoly váz, jó alkatrészek, kis tömeg és szemet gyönyörködtető design. Aki egy csúcskategóriás karbonvázat szeretne, felső-középkategóriás alkatrészekkel, rettenetesen vonzó árcédulával, és magassága vagy valamely egyéb ok miatt nem szeretne 29-ert - annak a 650B-s 401 XB a létező legjobb választás!


Pontjaimat pedig nem is pedig magyaráznám:

 

10/10

 

   

 

 

Szólj hozzá!

Végre elérkezett, amit nagyon sokan már egy éve várunk - a Wilier harcba szállt a 650B-s kerékméretben is!

Tavaly, mikor először láthattam, tapinthattam, tesztelhettem a Wilier két 29"-os kerekű, csúcskategóriás karbon XC mountain bike-ját, a 101 XN-t és a 501 XN-t, nem voltam benne egészen biztos, hogy nem ez a kerékméret lesz-e az egyeduralkodó a következő években is a legendás liliomos márka háza táján. A két szóban forgó bringa ugyanis mind merevségben, mind felépítésben, mind menettulajdonságait illetően, és természetesen a külsejét tekintve - annyira telitalálatnak bizonyult, hogy akár - a Specialized-hez hasonlóan- az is benne volt a pakliban, hogy a köztes kerékméretet ki fogják hagyni a Wilier 2014-es modellpalettájáról. Hál' Istennek ez nem így lett, és amellett, hogy a két 29"-os karbon montit változatlan formában meghagyták jövőre is, kifejlesztették azoknak a 27,7-ös kerekű változatait is! Jelen cikkünkben a csúcsmodellről, a Wilier 101 XB-ről lesz szó!

101 XB 2..JPG

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

A kerékpárról külsőre sok mindent el lehet mondani, de mint oly sok Wilier bringával kapcsolatban, az első reakció mindig az, hogy "Úristen, de szép!". Szóval a kerékpár gyönyörű, ezen nincs is mit ragozni, a forma telitalálat, a színek elképesztőek, és az egésznek van egy olyan összképe, hogy az ember minden évben ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy vegyen magának egyet. Színvilágát tekintve egyébként ez a MTB egy kicsit kilóg a sorból, és nem lepődnék meg rajta, ha ő lenne az a fecske, aki végül a következő évekre is új nyarat csinálna...

VÁZTECHNOLÓGIA

A váz a 101 XN-hez hasonlóan a Toray/Mitsubishi köbmilliméterenként 60 tonnás szakítószilárdságú karbonszövetéből készült, monocoque technológiával. Természetesen ezen a vázon is megtalálható az összes Wilierekre jellemző, manapság használatos technikai újítás, mint például az aszimmetrikus láncvillák, a vázon belül vezetett kábelek (a már megszokott, menet közbeni állíthatóságot is lehetővé tévő tekerentyűkkel), az integrált váltópapucsok, a nagyon túlépített tapered fejcső, a brutál túlméretes (BB92-es) monoblokkház vagy éppen a teljes váznak egy plusz védelmet adó anyagréteg a vázon belül, vagyis az Integrated Frame Protector! A festésről egy kicsit bővebben: A fekete alapon áramvonalas vörös-fehér minták mutatnak egyfajta kontinuitást a Wilier kollekciójának fő vonulatával, de mégis egy kicsit más, amely arra enged következtetni, hogy a jövőbeni kollekciók valami egészen hasonló színvilágot fognak képviselni.

101 XB 3..JPG

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

Nyilván számtalan felszereltséggel elérhető lesz, de én tesztelésre a full-Shimano XT-vel szerelt változatát kaptam a Wilier tesztnapján ennek a csodálatos kerékpárnak, a 160 centis magasságomnak megfelelően S-es méretben.

A villa tekintetében egy Rock Shox Reba RL kapott helyet a vázban, Miche 966-os kerekekkel, a Geax 650B-s gumijaival, továbbá a már megszokott Ritchey kiegészítő alkatrészekkel.

HASZNÁLAT ÉS TESZT

Újabb teszt, megint a Montello-n. Először is rendkívül nagy örömmel töltött el, hogy végre az én testmagasságomhoz is készül csúcskategóriás hegyi gép, és nem kell ekkora termettel a 29"-ereken kerekeznem. (amelyet viszont a kollégáim használnak nagy előszeretettel:) A merevsége elképesztő ennek a gépnek, és ez nem csak a felfeléknél, hanem a lejtőzéseknél is nagyon feltűnő volt. Az oldalirányú merevsége már magában is elképesztő, de ami még nagyon érdekes és egyben kellemes élmény volt, az az irányíthatósága. Már a tavalyi Wilier 101 XN, illetve 501 XN teszteléseknél is elmondta a kollégám, hogy nem csak a merevsége volt egészen elképesztő azoknak a montiknak, hanem az, ahogyan fordul, amilyen stabilan irányítható és mégis érzékeny - egyszóval a kezelhetősége kiemelkedő! Ezeket a kiváló tulajdonságokat úgy tűnik a 29" után a 27,5"-ra is átörökítette a Wilier, hiszen a 101 XB-n én magam is éreztem azt, amit egy éve hallgatok... A felszerelésről sok mindent nem lehet elmondani, a Shimano XT szettjéről már számtalan kerékpár vonatkozásában írtunk, egyszerűen fantasztikus, nem találni hibát rajta. A Rock Shox Reba RL telót is több 29"-er gépen teszteltük már, kiválóan működik, finoman mozog és jól is állítható, nemhiába szerelnek egyre több kerékpárt a Rock Shox villáival. A tesztnél a váz mellett kiemelném a Miche 966-os kerekeit a Geax gumikkal, ez végre egy olyan összeállítás, ami nem csak jól tapad, hanem könnyű is, amely egy merev farú XC bringánál nem elhanyagolható szempont. A kerékpár tömege egyébként is nagyon alacsony, az én S-es bringámnál 9,5 kg volt, és még egyszer mondom ez a belépő XT-s felszereltségű verzió...!

101 XB 4..JPG

POZITÍVUMOK:

- nagyon merev és jól eltalált geometriájú váz

- hihetetlenül jól kezelhető, mondhatnám intelligens

- gyönyörű :)

- nagyon kis tömeg

- már az alapfelszereltség is tökéletes

- rendkívül kedvező ár

NEGATÍVUMOK:

- semmi, de semmi!

A kerékpár csodálatos volt, nincs ezen mit ragozni, mindenkinek csak ajánlani tudom, és ami még plusz meglepetés az az ára! Most a Wilier egyébként az eddigieknél is kedvezőbb áron kínálja legendás termékeit. Akinek megtetszett, az a Wilier hivatalos forgalmazójánál a Biondo Bike-nál megvásárolhatja a 101 XB-t most bevezető áron, amely rendelhető 20 különféle változatban Shimano XT-vel, illetve XTR-el, vagy SRAM XX1, és a vadonatúj SRAM X01 szettel is! A pontjaim pedig természetesen nem lehetnek mások, mint:

 

10/10

 

Szólj hozzá!

Idén márciusban, mikor meghallottam, hogy megszüntették az egyik kedvenc országúti kerékpárom gyártását - egy kicsit ledöbbentem. A Wilier Granturismo az egyik legjobb ár-érték kategóriájú országúti gép volt a piacon, királyi karbonvázzal, sziporkázó olasz design-al, tökéletes alkatrészharmóniával... Nehezen tudtam megérteni, hogy miért kell egy ennyire kiváló termék gyártását leállítani a folyó modellév első harmadában, de nem egészen három hónappal később megértettem... 

Amikor először megláttam a Wilier GTR-t -amely tulajdonképpen a Granturismo teljesen felújított változata- azt hittem, a legendás liliomos márka legújabb csúcsmodelljével van dolgom... Mikor kiderült, hogy tévedtem, nem is akartam elhinni... A GTR tulajdonképpen a Granturismo betűivel való egyébiránt nem túl kreatív játék, amellyel a dicső utódot kívánták jelölni. A kerékpár rengeteg érdekességet hordoz magában, ezekről lesz szó a továbbiakban.

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

A kerékpárról, amit elsőre el lehet mondani, az az, hogy gyönyörű. A csövek formája egy pici visszatérést sejtetnek a klasszikusabb vázkialakítások irányába, ami nem azt jelenti, hogy ne lenne modern, és érdekes, de az elődjéhez képest mindenképpen szofisztikáltabb, letisztultabb vonalvezetést mutat. A fejcső vékonyabb, illetőleg az egész kerékpárról el lehet mondani, hogy karcsúbb, filligránabb külsőt kapott, mint a kissé túlépített hatást keltő idei és tavalyi Granturismo-k. A kerékpár egésze egy nagyon érett képet mutat, amellett, hogy festésében illeszkedik a Wilier modellpalettájának az utóbbi 1-1,5 évben mutatott tendenciáihoz. Létezik klasszikusabb színvilágban, matt, fekete-vörös festéssel, de én a fényes, fekete-fluo-zöld színű változatot teszteltem - amiért ezúton is köszönet a Biondo Bike kerékpárüzletnek! 

gtr 2.JPG
VÁZTECHNOLÓGIA

A váz a Toray/Mitsubishi köbmilliméterenként 42 tonnás szakítószilárdságú karbonszövetéből készült, amely megfelel az eddigi Granturismo vázanyagának. A váz formájáról már fentebb írtam, annyi érdekességet viszont még megemlítenék, hogy a csőformák váltakozását azért "örökölte" elődjétől, a lapos, a szögletes és a kerek formák nagyon szép harmóniáját valósítja meg a Wilier GTR. Viszont festés még mindenképp megér egy misét. A kerékpár egész felületén végigfutó vonalak erősen hajaznak a 2013-as MTB és országúti kollekció megoldásaira, illetve azt a vonalvezetést viszi tovább amit az elmúlt időszakban a Wilier  elindított. A technikai megoldásokról: a láncvillák természetesen aszimmetrikusak, a bovdenek pedig a vázon belül futnak, mint az ma már elvátható ebben a kategóriában.   

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

A Wilier GTR alapkategóriás csomagját kaptam, ami ennek ellenére nagyon kellemes meglepetéseket tartogatott számomra. A kerékpár Campagnolo Veloce szettel érkezett, Miche kerekekkel, FSA Gossamer hajtókarral, és FSA, illetve Ritchey kiegészítő alkatrészekkel. Ez a lista azt hiszem, garanciát jelent arra nézvést, hogy a Wilier GTR irányításával és működésével nem lesznek gondok. Látszik, hogy a legendás olasz gyártó igyekezett minőségi, de megfizethető árú alkatrészeket összeválogatni már az alapcsomagban is! Mindehhez pedig meglepetés az elképesztően alacsony bevezető ár, úgyhogy ez a kerékpár azt hiszem, mindenképp megér egy hosszasabb vizsgálódást.

gtr 3 h..JPG

HASZNÁLAT ÉS TESZT

S akkor jöjjön a lényeg: a Wilier GTR hogyan is teljesít a legfontosabb területen, az országúton? Először is meg kell mondjam, hogy a Granturismo után egy kicsit félve tekintettem a tesztelés elé, mert az előd elég magasra tette a lécet, ahhoz, hogy előre úrrá legyek a hurrá-hangulatomon.

A kerékpár merev, ez nem újdonság, hiszen egy Wilierről van szó! A villa nagyon jól pozicionált, hihetetlenül jól illeszkedik a vázhoz, egy árva nyekkenést sem sikerült kicsikarnom belőle. A lefeléknél a Wilier GTR merev és nagyon stabil maradt, olyan mértékben, hogy kifejezetten a tavalyelőtt ugyanilyenkor tesztelt, csúcsmodell Zero7-re emlékeztetett! De ami igazán ennek az országútinak való, az a mászás. A felfeléken nagyon könnyen irányítható, és ami még ennél is fontosabb, hogy hihetetlenül fürge! A Campagnolo Veloce-szett kiválóan működött, a Miche kerekek pedig jól vezethető és komplex élményt nyújtottak.

POZITÍVUMOK:


- nagyon merev, erős és könnyű karbonváz

- harmonikus felszereltség

- gyönyörű színek

- hihetetlenül kedvező ár

- döbbenetes menettulajdonságok

NEGATÍVUMOK:


- a legnagyobb rosszindulattal sincs ilyen


Mindent összevetve a Wilier GTR egy csodálatos országúti, mindenkinek csak ajánlani tudom, igényes hobbistáktól az amatőr versenyzőkig bezárólag. Aki szeretne egy patinás, minden ízében tökéletes olasz országúti kerékpárt, pofátlanul kedvező áron, annak a Wilier GTR lehet a legjobb választás. Ennek fényében a pontjaim nem is alakulhattak volna másképp:

10/10 

 

Szólj hozzá!

Vannak dolgok az ember életében, amiket nem ért. Vannak kérdések, amelyeket sosem tud megválaszolni. S vannak kerékpárok, amelyek annyira tökéletesek, hogy nem tudod elképzelni, hogy annál valaha jobbat fognak csinálni.

Az előbbi két felvetés, miszerint számtalan olyan probléma, kérdés van, amire sosem fogsz választ találni - jogos és akceptálható, épp ezért milyen jó, hogy a harmadik felvetés tekintetében rendszerint tévedünk...

A Pinarello Graal egy olyan Time Trial (továbbiakban TT, illetve időfutam) kerékpár volt, amelyre nem lehetett nyugodt lelkiismerettel a "tökéletes"-nél kevésbé dicsőítő jelzőt ráaggatni. A Sky és a Movistar csapat alatt többek között a 2012-es Tuor de France-on is teljesítő, és egy összetett 1. és 2. helyet helyet szerző Graal-t a világ egyik (ha nem...) legjobb TT kerékpárjaként ismerhettük meg. Erre a híres Treviso-i gyártó ez év május 2-én megjelentette a Bolide névre hallgató új időfutam gépét...  

Bevallom őszintén, nem vagyok nagy híve annak a lassan a kerékpáripar teljes egészében elharapózó mentalistásnak, hogy a következő évi modelljeiket rendre a folyó év közepe tájékán már megjelentetik, ezzel tulajdonképpen negligálva az adott évben futó bringáikat. Ezt én már azért sem szeretem, mert sokan vagyunk úgy vele, hogy egy éppen futó modellt szeretnénk megvásárolni, és mire erre sor kerülne, addigra egy másik modell van már terítéken, nem olyan, amilyet szerettünk volna és persze nem is annyiért...

Ami mégis örömhír ebben a történetben, az az, hogy végre a Pinarello lerázta magáról néhány hosszú évek óta fennálló kritikai észrevételemet. A Pinarello Bolide-al végre megtörténni látszik az a váltás, amit érzésem szerint évek óta meg kellett volna lépniük. Az a forradalmi csoda, amit a kétezres évek közepe és vége között véghez vitt a Pinarello egy bizonyos Prince nevű modellel (amit a világ legszebb kerékpárjának is választottak!), lassan kopásnak indult az elmúlt években. Az éveken át egy ugyanazon sablonra felhúzott modellek, az évről évre megjelenő "kamuújítások" sora, az éveken át a Pinarello Prince csodájának a felélése és a sok üres hype-olás végre -úgy tűnik- véget ért! Nem azt akarom mondani, hogy a Pinarello nem csinált éveken keresztül a "világ legjobb országúti kerékpárja" címre abszolúte esélyes modelleket, csak azt, hogy a nagy és egyre szélesebb körben terjedő fejlesztési dömpingre sokszor egy egyszerű "új színnel" meg egy új "lyukkal" válaszoltak - mindezt persze dinamikusan növekvő árak mellett...

De a Pinarello Bolide más. Ez egy ízig-vérig új modell, telisteli új megoldásokkal, fejlesztési gyöngyszemekkel, úgy hogy azért a Pinarello-ra oly nagyon jellemző stílusjegyek továbbra is dominánsak és elsőre felismerhetőek maradtak. Ja, és mondtam már, hogy valami elképesztően gyönyörű?!

BOLIDE 1.jpg

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

Mikor először megláttam, azt mondtam, ez a kerékpár úgy néz ki, mint egy olyan tank, amit a Ferrari készített. Mondjuk a megállapítás már nem új, nekem elég sok Pinarello-ról ez jut eszembe, de ez most egy kicsit még olyanabb, és mégsem, van benne valami új... A váz, mint egy keret, grandiózus boltíves formákban teljesedik ki. Ügyesen keverték a a gömbölyded és a szögletes formákat. A kivitelezés minden elemében királyi, no, de mit is várhatnánk olyan géptől, amit a Sky-os és Movistar-os nehézfiúk fognak használni a legnagyobb világversenyeken... A kerékpár alapszíne a fekete, és bizonyos részeket égkékre pingáltak (nyilván más színben is elérhető lesz), illetve a szinte nyomasztó fekete dominanciát csak egy leheletnyit töri meg a fehér Pinarello-felirat. Elérhető fekete-arany színben is... Gyönyörű.

bolide 2..jpg

VÁZTECHNOLÓGIA

A vázanyag a Toray idénről már jól ismert 65 tonnás szakítószilárdságú szupermerev karbonszövete (65HM1K). A Pinarello ezt a legújabb Dogmánál használta először -melynek a nevében is benne van- mint a legerősebb, legmerevebb és legellenállóbb szénszálas anyagot, amit a kerékpáriparban valaha készítettek. A Bolide váza egyébként nem csak anyaghasználatban, hanem aerodinamikában is élen jár. A PinrelloLab legújabb teszteredményei szerint a Bolide 15%-al aerodinamikusabb, mint a Graal volt. Az alsócső ülőcső felöli végén két lyuk van, az egyik az elektromos, a másik pedig a mechanikus szetteknek. Ami egészen új dolog, az hogy az elektromos szettek akkumlátorja a vázon belül helyezkedik el!  Egyébként a formái is jelzik, hogy egy nagyon agresszív és döbbenetesen sok szakirányú fejlesztéssel rendelkező géppel van dolgunk. A fékek -a legújabb trendeknek megfelelően- integráltak, ez főleg a hátsó résznél nagyon látványos, ahol ez a teljesen "Sky-kék" egyben-alkatrész borítja a kerekeket és ezen belül vannak a fékek is természetesen. Ami a váz formáját illeti szignifikánsan kevesebb hullámmal találkozhatunk, mint azt eddig megszokhattuk, és azt kell mondanom, ennek a kerékpárnak ez kifejezetten jót tett!

BOLIDE 3..jpg

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

A felszereltségről túl sok mindent nem lehet elmondani, igazából mindenből a létező legjobbat rakták rá. A Shimano Dura Ace Di2 szett már nem új dolog (sőt Bradley Wiggins ovális hajtókarja sem az!), és természetesen a jövőben nem csak ezzel, hanem más Shimano, illetve a Campagnolo legjobb szettjeivel is rendelhető a kerékpár.A kerekek szintén választható opciót jelentenek, bármelyiket is választjuk csak a legjobb és a "másik legjobb" közül lehet választani ezen kerékpár esetén... A kiegészítő alkatrészek -ahogy azt már megszokhattuk- a Pinarello, illetve a MOST legdurvább karboncuccai, és bármerre is vetjük tekintetünket a kerékpáron, egyszerűen nincs rajta hiba!

BOLIDE 4..jpg

POZITÍVUMOK:

- hihetetlenül durva váz

- tökéletes felszereltség

- elképesztően gyönyörű design

- minden elemében királyi és professzionális


NEGATÍVUMOK:

- most mondjam, hogy az ára...?

Összességében egy elképesztő bringát ismerhettem meg a Pinarello Bolide-ban. Tökéletes váz, tökéletes alkatrészek, és tökéletes külső... sőt, egy kicsit még ennél is több... Nyilván az ára nem embernek való (bővebb info az egyedüli hazai forgalmazónál, a biondobike.hu oldalon), de aki megteheti és ki is tudja használni versenyzéshez, vagy akár csak a vitrinben akarja nézegetni élete végéig - annak csak ajánlani tudom!


10/10

 

 

 

Szólj hozzá!

Régóta gondolkodom, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést... Egy olyan kerékpárról lévén szó, amelyik első ránézésre nem sok érdekességet tartogat, egyértelműen az olcsóbb kategóriából való, és a Wilier más országúti, MTB, városi vagy egyéb termékei között vélhetőleg a legkisebb feltűnést sem képes kiharcolni magának. Az írás végére azonban kiderül, miért is ez az ikonikus "alabárdos liliomos" kerékpárcég egyik legjobban eladható, és egyben legnépszerűbb terméke.

wilier_triestina_WIBIR0153_1.jpegMEGJELENÉS ÉS DESIGN

Én egy fekete alapszínnel rendelkező, vörös-fehér mintával díszített gépet kaptam tesztelésre a Biondo Bike-tól. (ezúton is köszönet érte!). Amit erről a szegmensről el lehet mondani, az nem mutat túl az ilyenkor szokásos, általános közhelyeken. Tehát igen, a kerékpár SZÉP, a design abszolúte igényes, az alkatrész-összhang jó a szemnek és egyáltalában véve az egész kerékpár ízléses. Tehát a La Triestina tudja azt, amit egy belépő-kategóriás olasz versenygéptől elvárhatunk. Azonban az üdvösséghez ez nyilvánvalóan kevés lenne attól a cégtől, amely 501 XN-eket, Granturismo-kat és Cento1 SR-eket ad a világnak, és nem is ez az a szempont, amiért érdemes erről a kerékpárról blogteszteket írni.

VÁZTECHNOLÓGIA

A váz 6061-es triplán húzott alumíniumból készült, a hegesztések pedig a márka hírnevének megfelelően nagyon szépen el vannak dolgozva. A váz geometriáját tekintve a felsőcső a kor divatjának és a különböző merevségi teszteknek köszönhetően kissé slooping-os, és persze az egész vázra jellemző egy kis "túrás jelleg", tehát olyan geometriára ne számítsunk, mint -mondjuk- egy Zero7 esetében. Ami nagyon jó hír, és a kategóriájában egyáltalán nem jellemző, azok a teljes egészében belül vezetett bovdenek, amelyek még egy Izoard-on is kívül vannak vezetve, így ez valóban egy nagyon kellemes meglepetés.

La-Triestina-105-Triple-2012-130-0101.jpg

 FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

A kerékpár felszereltsége már egy sokkal érdekesebb kérdés. A full Campagnolo Veloce felszereltség, ami egyáltalán nem jellemző erre a kategóriára. Tudjuk, ebben ezen az árszinten szoktak előfordulni a Shimano Sora, a Campa Xenon és a különböző szérián kívüli borzalmak kombinációi, amivel bár el lehet közlekedni, de annál többre semmiképp nem hívatottak. Na, de ez? Az első villa már karbonszálas anyagból készült és tényleg egy nagyon merev konstrukcióról beszélhetünk. A Fulcrum R7-es kerekekről már nagyon sokan írtak, én azok közé tartozom, akik a Campagnolo és leányvállalatainak kerekeit nagyon sokra tartom, annak ellenére, hogy nehezen vagyok megvádolható a legendás olasz cég termékei iránti rajongással... Ez a kerék is, kiválóan működik, merev és, ha a tömegét nem nézzük, igazából minden felhasználásra alkalmas.

HASZNÁLAT ÉS TESZT

nem sokáig volt szerencsém használni a Wilier La Triestinát, így ez irányú tapasztalataim is érintőlegesnek tekinthetőek. Mindössze 4 napra kaptam meg a gépet és mintegy 350 km-t sikerült megtennem vele. Ami azonnal feltűnt, az a hihetetlenül alacsony tömege. A tesztkerékpárom L-es méretben, mindösszesen 8 kg volt! Használatkor jól tapadtak a gumik, a gép jól irányítható volt, és kanyarokban a is biztonságos. A váz merev volt, bár aki ment már komolyabb karbonvázas országúti kerékpárral, az tudja, hogy az alumínium nem az a kategória (t.i.: a szénszál jóval könnyebb, merevebb és erősebb konstrukció, ha csak nem valami kínai dzsunkáról rendelünk 100 ezerért valami no name karbonvázat a netről...), még akkor sem, ha a La Triestina első villája a trendeknek megfelelően szénszálból készült... A Campagnolo Veloce-szett kiválóan működött, pontosan, gyorsan és elég csöndesen is váltott.. csak a a Campagnolo-s rotorhang ne lenne...

POZITÍVUMOK:

- az ára!

- jó minőségű aluváz, karbonvillával

- kiválóan működő Campagnolo Veloce-szett

- kiváló kerekek, amelyek nem jellemzőek a kategóriájában

- nagyon kis tömeg

NEGATÍVUMOK:

- kicsit közhelyes külső

Összefoglalva a Wilier La Triestinában egy kiválóan működő, nagyon sokoldalú gépet ismerhettem meg. Komolyabb túrázástól a hobbikerékpározáson keresztül akár az amatőr versenyzésig bármire használható. Az ára egész egyszerűen verhetetlen, ennyiért ma már semmilyen elfogadható minőségű országúti bringát nem lehet kapni, különösen nem Wiliert! Aki szereti a Campagnolo-t, az olasz életérzést, a jó minőséget és a széles felhasználhatóságot, de nem akar milliós nagyságrendű összeget költeni egy jó országúti kerékpárra, annak a Wilier La Triestina tökéletes választás lehet.

9/10 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ritkán érez ilyet az ember, én magam is elcsodálkoztam rajta. Ez az országúti kerékpár annyira el lett találva, amennyire csak elképzelhető. A 107 éves, legendás Montebelluna-i cég most valami olyannal rukkolt ki, ami azt hiszem hosszú évekre megváltoztathatja a középkategória fogalmát országúti vonalon.

11rwi_izoardrd_qtr.jpg
MEGJELENÉS ÉS DESIGN

Ha azt mondom, hogy a kerékpár gyönyörű, akkor nem mondtam semmit, és mégis mindent elmondtam. A klasszikus olasz formák és festés már magukban is megérnek egy misét, azonban itt nagyon hangsúlyos szerepet játszanak a felhasznált alkatrészek is, melyek ebben az árkategóriában egyáltalán nem tekinthetőek megszokottnak. A színek és formák harmóniája pedig egészen bombasztikus, nem is dicsérem tovább, jöjjenek a részletek!

Izoard_XP_Ultegra_R7_rot_D1[1000x700].jpgVÁZTECHNOLÓGIA

A Wilier Izoard XP a Toray 30 tonnás szakítószilárdságú karbonvázára épül. A váz háromféle színben (vörös-fehér-fekete, matt-fekete és fluosárga-fekete) és hatféle méretben (XS, S, M, L, XL, XXL) létezik, számtalan felszereltséggel. A monoscoque technológiával készülő karbonszálas váz egy erős középkategóriának felel meg, amatőr versenyzésre, túrázásra, és tulajdonképpen mindennemű hobbihasználatra tökéletesen megfelel. Ránézésre jóval "túrásabb" geometriával rendelkezik, mint drágább "rokonai", de azt hiszem ebben a kategóriában ez abszolút pozitívumként hat. A kábelek -szintén kategóriájának megfelelően- a vázon kívül futnak, jó helyen, elhelyezkedésük ízléses és csöppet sem zavaró. A vázfestésről süt az igényesség, és egyáltalában véve az egész kerékpáron minden úgy van összeállítva, hogy abba senki se tudjon belekötni.

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

Felszereltség tekintetében jött az igazi meglepetés. Én egy Campagnolo Athenával szerelt változatot kaptam, Campagnolo Vento kerekekkel, teszthasználatra a Biondo Bike kerékpárüzlet jóvoltából - ezúttal is köszönöm a lehetőséget! Az Athena-szettel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen kritika felett áll, és ezt annak ellenére mondom, hogy akik ismernek tudják: nem tartozom a Campagnolo páholyos rajongói közé. A váltók tökéletesen működtek, pontosan és gyorsan váltottak, még terhelés alatt is (!), a fékek jól beállítva tökéletesen fogtak, a hajtókar merev volt és szintén kiválóan funkcionált. A fékekhez még annyit hozzátennék, hogy az Athena karbon Ergopowerek mellé a Veloce féktesteit kapta az Izoard XP, de ez a fékezés minőségén egyáltalán nem rontott. A kiegészítő alkatrészek átlagosak, a Ritchey és a Selle Italia megbízható alumínium termékeiről ennél többet - azt hiszem- nem kell mondani.

2464106_izaord_red1.jpg

HASZNÁLAT ÉS TESZT 

A Wilier Izoard XP-t az olaszországi Montello-n tesztelhettem. A kerékpárom L-es méretű, vörös-fehér-fekete színekben pompázik, és már nagyon kíváncsian vártam, az "eye test" után mit tud élesben. A meglepetés kitartott a teszt ideje alatt is, a bringa tömege mindössze 8,1 kg, a menettulajdonságai pedig több mint kielégítőek. A váz tökéletesen merev volt, a kerekek oldalirányú merevsége is megfelelő volt (ez külön dícséretet érdemel 95 kg-os tömegem ismeretében), az Athena-szett pedig -mint azt már fentebb kifejtettem- tökéletesen tette a dolgát. A felfeléken jól éreztem magam rajta, haladós volt, és a kritikusnak vélt kanyarodásnál sem éreztem semmi hátrányán a túrásabb geometriának. A kanyargós lefeléknél próbáltam kihozni a "sodrából", de mindhiába, az Izoard XP stabil és megrendíthetetlen volt. Ami még érdekesség, hogy próbálkoztam vele egy rövidebb földutas szakaszon, és a kerékpár egészen jól viselkedett, ez mondjuk legalább részben betudható a merevített támvilláknak és a karbonváz egész kialakításának is.

A kerékpár slusszpoénja pedig az ára. Amikor megláttam az árcédulát, egész egyszerűen nem hittem el. Ennyi pénzért alumínium gépeket Centaurral, vagy Shimano 105-el lehet kapni legfeljebb, nem pedig egy kiváló karbonvázat 11S Campagnolo Athena-szettel és Vento kerekekkel.

POZITÍVUMOK:

- Fantasztikusan merev és gyönyörű karbonszálas váz

- Kiváló alkatrészek

- Hihetetlenül kedvező ár

- Váz-alkatrész harmónia

NEGATÍVUMOK:

- Igyekeztem, de nem találtam...

A Wilier Izoard XP egy kiváló országúti kerékpár, nagyszerű karbonvázzal és szintén nagyszerű alkatrészekkel. Gyönyörű váz, jól illeszkedő alkatrészek és abszolút harmónia. Csak ajánlani tudom mindenkinek:

 

10/10

VÁZ Carbon monocoque
VILLA Carbon
HAJTÓKAR Campagnolo Athena ALU 50/34
KÖZÉPRÉSZ Campagnolo Athena
HÁTSÓVÁLTÓ Campagnolo Athena
ELSŐVÁLTÓ Campagnolo Athena
FÉKVÁLTÓKAR Campagnolo Athena
RACSNISOR Miche 12/25
LÁNC Miche
KERÉK Fulcrum Racing 7
GUMI CST Wilier
FÉKEK Campagnolo Veloce
KORMÁNYCSAPÁGY Ritchey Comp
KORMÁNY Ritchey alu
ATTACCO / STEM Ritchey alu
BANDÁZS Wilier
NYEREG Sella Italia QBik custom Wilier
NYEREGCSŐ FSA custom Wilier
PEDÁL  -
TÖMEG (M-es méret) 8,1 kg

 

 

 

 

 

           

Szólj hozzá!

Ilyen is ritkán adódik az ember életében: Nem katalógusból, képekből vagy netről, hanem élőben látható lesz Bradley Wiggins Tour de France győztes kerékpárja, ráadásul most először Budapesten! A már egyszer bemutatott Pinarello Dogma 65.1 végre élőben is látható lesz a Biondo Bike autentikus olasz kerékpárüzlet (mely egyébként többek között a Pinarello hivatalos magyarországi forgalmazója) négy napos nyílt hosszú hétvégéjén. A különleges nyílt napok 2013. február 28-tól március 3-ig lesznek látogathatóak a Biondo Bike zuglói üzletében a Semsey Andor utca 17. szám alatt, meghosszabbított nyitva tartással, 12 órától 18 óráig.

pirospina2.JPG

A nyílt nap keretében a megtekinthető kerékpárok 10%-os kedvezménnyel megvásárolhatóak, illetve rendelés esetén a jelenlegi, március végéig tartó tavaszi akciók árai érvényesek. Egyéb akciós termékeket pedig az általános akciós árak és irányelvek szerint lehet megvásárolni helyben, illetve megrendelni. 

A négy nap a tulajdonos szerint a csúcskategóriás gépekről, illetve a 2013-as újdonságokról fog szólni. Így sok más mellett megtekinthető lesz a Wilier Cento1 SR névre hallgató országúti csúcsgépe, a vadonatúj Wilier Twin Blade időfutamgép, illetve a már szintén itt a blogban is bemutatott Kuota új 650B karbon XC mountain bike-ja!

wiliertt1.jpg

A nyílt napon találkozhatsz Seregély Márta 22-szeres magyar bajnokkal és 6-szoros Giro d'Italia résztvevővel, aki mindenben igyekszik a segítségedre lenni. Kerékpárod kiválasztása és a pontos méretvétel után minden kerékpárhoz egy ajándék bukósisak jár ajándékba. Várunk üzletünkben szeretettel!

biondobike.hu 

 , 

Címkék: kiállítás akció mountain bike Pinarello Pinarello Dogma 65.1 Bradley Wiggins kerékpárkiállítás Biondo Bike Wilier Wilier Cento1 SR Wilier TwinBlade Kuota Kor 650B

Szólj hozzá!

Ahogy azt már legutóbbi írásunkban is jeleztük a Wilier teljes gőzzel ráerősített az XC/maraton szakágra. Előző cikkünkben a patinás olasz cég off-road zászlóshajójával, a 101 XN-el foglalkoztunk, most pedig jöjjön a "kistestvér", az 501 XN!

wilier szerk._1.jpg

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

A Wilier 501 XN-el már találkozhattatok, ugyanis a tavalyi 29"-os karbonvázas csúcsmodelljüket éppen így hívták. Idénre az 501 XN teljesen átalakult, mint ahogy a Wilier komplett karbonvázas modellpalettája is. A váz geometriája és jellemzői pontosan ugyanazok, mint a 101 XN-é. Magyarán külsőre a festést és a használt színeket tekintve teljesen ugyanaz. Ugyanazok az extravagáns formák, ugyanaz a vázon belüli (két kis tekerővel menet közben is állítható!) kábelvezetés, és nem utolsósorban ugyanazok a minden elemükben a versenytársak előtt járó csúcsmegoldások, és hozzá az utánozhatatlan olasz design. Tehát a kerékpár nagyon szép... nem, nem olyan, mint a 101 XN, de legalább olyan szép, külcsin-béli különbségekről -mint írtam- amúgy is csak a festést tekintve beszélhetünk... A forma, a kidolgozás és a színek olyan brutális egyveleget alkotnak ennél a montinál, hogy arra szavakat nem találtam, és meg kell mondanom, a neten látott képek szinte semmit sem adnak ebből vissza... Amikor először felcsörtettem vele a HHH-ra, az volt az első gondolatom, hogy "hű, ez ugyanolyan merev, mint a 101 XN (tényleg nem éreztem különbséget, tehát mondhatjuk: a váz hipergigamerev...!) s a kényszerű összehasonlítgatás -hál' Istennek- itt nem ért véget...

VÁZTECHNOLÓGIA

A váz annyiban különbözik a "nagytestvérétől", hogy míg az a Toray 60 tonnás szakítószilárdságú karbonszövetéből készült, addig az 501 XN (a tavalyi 101 XC-hez hasonlóan) a Mitsubishi által kifejlesztett 46 tonnás szakítószilárdságú karbonanyagból. A két váz közötti különbség 40 (!) gramm. Tehát tulajdonképpen lemásolták a Wilier 101 XN-t egy másik szénszálból.

501 XN.JPG

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK 

A felszereltség bár nem olyan acélos, mint a "Centouno"-n, de azért mindenképpen megérdemel egy misét. Két -féle variációban létezik, az egyik egy minden elemében (leszámítva a hajtókart, ami egy FSA-Afterburner Triple) Shimano XT-vel szerelt változat, Rock Shox Reba RL villával, kormányról vezérelhető lock out-al, W.A.R.P. kiegészítőkkel. A másik pedig egy XT-MIX névre hallgató verzió, szintén Reba RL villával és egyel alacsonyabb kategóriájú W.A.R.P. kiegészítőkkel. Az XT-MIX-es felszereltség (ahogyan az szokott lenni) csupán a hátsóváltó tekintetében Shimano XT, az összes többi meg a MIX... előbbi matt fekete-kék, utóbbi lakkozott fekete-vörös-ezüst színben érhető el.

Én utóbbit kaptam tesztelésre a Biondo Bike jóvoltából, most is M-es méretben, 440 mm-es ülőcsőmagassággal és 595 mm-es vízszintes felsőcső-hosszal - két hét erejéig, és azt hiszem annyit előrebocsáthatok, hogy a kerékpár még tartogatott meglepetéseket...

501 XN 2..JPG

 

HASZNÁLAT ÉS TESZT


Súlyban csak minimálisan éreztem azt a bő másfél kiló többletet, amely ennek a bicajnak (11,4 kg) van a "nagytesóhoz" képest. Színeiben a vázhoz -a már említett- nagyon is jól harmonizáló Rock Shox Reba RL 29" villa tette a dolgát, miután beállítottam a testsúlyomhoz, pontosan úgy mozgott, ahogy én azt szeretettem volna. teszem hozzá mindjárt a Rock Shox cuccai igen közel állnak hozzám, így néha talán kicsit megengedőbb is vagyok, mint kellene, de ezzel most tényleg nem volt gond. Illetve talán annyi, hogy 80 mm-t mozog, és ha 100-ra akarom állítani, szét kell szednem hozzá, de ez működésben nem hiányosságként jelentkezett, nem hiányzott az a két centi, csupán vagyok sznob, ennyi. Mászásnál a 29"-os W.A.R.P. kerekei és a MAXXIS Ikon gumijai viszont már okoztak némi fejtörést. Megmondom őszintén ezek a leggyengébb elemi ennek a kerékpárnak, ha a kerék egy picit könnyebb lenne, és a gumi valamivel jobban tapadna, semmi gond nem lenne, de itt ez nem valósult meg sajnos... a csúszósabb, gyökeres, köves talajon többször kipörgött a kerék, és megindításkor is nem egyszer előfordult, de legalább a kerék méretéből adódóan a megszerzett sebességet elég jól lehetett tartani. A váltók jól működtek, pontosan, precízen, az XT hátsóváltó, a Deore átdobóval, SLX lánccal és a szintén Deore hajtókarral, és váltókarokkal egyetemben, de azért ez az élmény -értelemszerűen- nem olyan, mint egy full XT-szett...

A fékek -annak ellenére, hogy Deore-szintű, szérián kívüli Shimano cuccokról van szó- kiválóak voltak, sárban, hóban, minden körülmények között megállták a helyüket. A súlyukat leszámítva talán -meglepő módon- ezek illeszkednek a legjobban a váz színvonalához... A kiegészítők (nyereg, nyeregcső, kormány, stucni stb...) elfogadhatóak, nem mondom, hogy ezek lennének az alkatrészgyártás netovábbjai, de abszolút nem volt velük probléma. Lefelé sem volt gond, mondom a gumik tapadásán kívül a monti minden ízébeben hypermerev és precíz volt. A letöréseket is szépen tudtam venni vele, sőt még kisebb ösvényeken is egész fürgén tette magát.

Nem beszéltünk még az áráról. Ha valami még erős ezen a biciklin -a vázon kívül- az az ára. Ennyiért nem ilyen színvonalú bringát, hanem semmi hasonlót nem kapni mostanság. Ez egy majdnem belépő szintű alu, Deore/SLX-es kerékpárnak az ára, nem pedig egy karbon csúcsvázé középkategóriás alkatrészekkel... Amennyiben tudják tartani, ezzel mindenkinek nehéz lesz versenyeznie. Kétségkívül ez a monti az év vétele lehet.

 

POZITÍVUMOK:

- nagyon merev, erős és könnyű váz

- gyönyörű színek és egyáltalában az egész festés csodálatos

- Jó fékek

- Kis tömeg

- Alacsony ár

 

NEGATÍVUMOK:

- Kerekek, gumik

Összességében a bringa több, mint tetszett, ennek megfelelően már el is döntöttem, hogy márciusban  (valószínűleg) rendelek egy ilyen vázat. Ugyanis ez az a váz, ami megérdemel egy XTR-szettet, Fox-csúcstelót, Tufo-karbonkerekeket és Deda, vagy Answer karbon kiegészítőket... szóval ez a váz mindent megérdemel, kész szerencse, hogy a hazai forgalmazónál, a Biondo Bike-nál most két hónapig akciósan megvásárolható! A gyári alkatrészek kategóriájuknak megfelelnek, de mondom, ez a váz többet érdemel. S ha csak ezt nézném, egy brutális 10-es adnék rá, de azokon a kerekeken nem tudom túltenni magam, úgyhogy:

9/10

TELAIO / FRAME Carbon monocoque
PESO TELAIO (TAGLIA M) / FRAME WEIGHT (SIZE M) 1.120 g
FORCELLA / FORK Rock Shox REBA RL
GUARNITURA / CRANKSET Shimano FC-M522
DERAGLIATORE / FRONT DERAILLEUR Shimano FD-M591
CAMBIO / REAR DERAILLEUR Shimano RD-M781
COMANDI / SHIFTERS Shimano SL-M591
CASSETTA / CASSETTE Shimano CS-HG62
CATENA / CHAIN Shimano CN-HG74
RUOTE / WHEELSET Warp 5.0 29"
COPERTURE / TIRES Maxxis IKON
FRENI / BRAKE SET Shimano BR-M395
SERIE STERZO / HEADSET FSA ZS-4
PIEGA / HANDLEBAR Warp
ATTACCO / STEM Warp
SELLA / SADDLE Prologo EVO X10
REGGISELLA / SEATPOST Warp 5.0
PESO (TAGLIA M) / WEIGHT (SIZE M)  11,40 kg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Az olasz-osztrák cég gépeivel eddig legfeljebb profi országúti versenyek alkalmával találkozhattunk, az AG2R-csapat hivatalos kerékpárja hosszú éveken át a Kuota volt. Mivel most már mountain bike-okat is készítenek, épp ideje volt kipróbálnom egyet...

8.PNG

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

Mikor először találkoztam tesztem alanyával, az volt az első érzésem, hogy egy nagyon masszív géppel van dolgom. Ehhez képest, ami kipróbáláskor inkább feltűnt, az a tömege volt, ez a kerékpár nagyon könnyű. Legalábbis annak tűnik. A Kuota nem készít 29"-os MTB-ket, így kizárólag 26"-os, és 27,5"-os (650B) kerékmérettel érhetőek el, én egy Kuota KOR-t kaptam tesztelésre, 650B kerékmérettel, a Kuota magyarországi hivatalos forgalmazója, a Biondo Bike Kft jóvoltából.

KUOTA-KOR-$24000(Small).jpg

Akárki akármit mond, a Kuota KOR szerintem dögös. Első ránézésre van egy kis FR-érzése az embernek, és ami a legjobb, hogy második érzésre is... A festés olyan, mintha 3D technológiával készült volna, a formák izgalmasak, a geometria (bár az én ízlésemnek egy picit talán rövid volt: 480 mm-es ülőcsőhossz, és 593,4 mm-es vízszintes felsőcső-hossz ) alapvetően jó, nekem legalábbis bejött.

VÁZTECHNOLÓGIA

A váz egy viszonylag magas szálsűrűségű karbonszövetből készült nanotecnológiával. Mint ahogy már írtam az előbbiekben a festés ötletes, találó, és nem kihívó. Szerényen meghúzódik, nem akar hivalkodni, egyszerűen csak tetszetős. A bovdenek a vázon kívül lettek vezetve, a csövek formája hol kör, hol háromszöghöz hasonló alakú, a felsőcső festése pedig kifejezetten szép! A láncvillákon a ma már gyakran használatos fém betéteket találunk, amely arra szolgál, hogyha a lánc leesne, ne karcolja össze vázat. Tehát összességében véve egy gyönyörű felületkezelésű, ízléses, erős vázat kapunk. A tömege is elfogadható, bár nem pehelysúlyú, 1300 gramm körül áll meg a képzeletbeli mérleg nyelve.

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

Az alkatrészekről is érdemes néhány szót ejteni: a full XT-szett tökéletes, mint mindig, egyszerűen nem tudok mást mondani, mint hogy minden valószínűség szerint -mindent összevetve- nincs jobb alkatrészcsalád ennél. A FOX F100CTD teló hihetetlen finom mozgású és jól állítható volt, azt hiszem, talán a minőség szempontjából sem lehet véletlen, hogy a 2013-as bringák jelentős részéhez ez a márka adja a csillapítást. A Mavic Crossride kerekekről és a Conti X-King Race gumikról pedig szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni...

HASZNÁLAT ÉS TESZT

Mint azt a felvezetőmben is írtam, mikor a KOR-t megemeltem, egészen elképesztő élményben volt részem. Olyan könnyűnek éreztem, hogy az valami elképesztő. Aztán a mikor ráakasztottam a halmérleget, jött a következő meglepetés: 10,5 kg. Nem mintha sok lenne, de én ezt bőven 9 kg alá saccoltam volna...

KOR Detail2.jpg

A teszt során az első akadály a 29"-esről a 650B-re való átszokás volt. Megmondom őszintén az első 29"-essel való élményem óta nem vágyom vissza a kiskerekűre. Ez mégis érdekes élmény volt, olyannyira, hogy ezentúl a 650B-s kerékpároknak külön figyelmet szentelek majd. Először is, a Kuota KOR nem 26"-os. Sokkal könnyebb és gyorsabb vele bármin áthaladni, viszont a fürgesége lényegében nem különbözik a 26"-ostól. A nagy köves-gyökeres felfeléken azért érezhetőbben körülményesebb volt, mint bármelyik 29"-os, mint ahogy a lefeléken is lassabban haladt... Viszont, nagyon fürge, és ami még jó benne, hogy kis méretei miatt szinte mindenhol elfér... A gumik kiválóan tapadtak, a fékek a váltók és a teló is csillagos ötös, és egyáltalában véve túl sok negatívumot nem tudok felvonultatni mellette.

Összegzésképpen ez a kerékpár egy igazi illuzionista, azt is elhiteti veled, amit egyébként nem tud. Azonban az biztos, hogy egy nagyon jó kerékpárral volt dolgom, az ár tekintetében ebben a kategóriában ez a realitás... még akkor is így van, ha azért úgy gondolom, ennyi pénzét már van ennél is jobb váz, hasonló felszereltséggel... A 27,5"-os kerékméret is érdekes élmény volt, biztos, hogy még tesztelek ilyet a közeljövőben.

POZITÍVUMOK:

- Szép vázformák és festés

- Tökéletes alkatrészek

- Kiváló tömeg

NEGATÍVUMOK:

- Vázon kívül vezetett bovdenek

- nekem egy kicsit rövid felsőcső (erősen szubjektív)

Nehéz pontokat adnom rá. Egyfelől korrekt kis gép, egészen kiváló alkatrészekkel, nagyon kis tömeggel, és szerintem jól is néz ki... viszont nemrég teszteltem az új Wilier 501 XN-t, amely ár tekintetében harminc százalékkal olcsóbb, s bár jóval gyengébb alkatrészekkel van szerelve, mint a KOR, a váz egy magasabb kategória, mint ez. Kérdés, kinek melyik fontosabb. Aki nem akar a kerékpárjához nyúlni, és egy olyan bringát akar, ami már mindent tud, illetve versenyzésre is tökéletesen alkalmas, és még pofás is, annak mindenképp melegen ajánlom a KOR-t. Aki pedig egy csúcsvázat akar elfogadható áron, gyengébb alkatrészekkel és nem sajnálja a pénzt a hosszútávú, a versenyzéshez mindenképp szükséges alkatrész-cserékhez, annak viszont nem feltétlenül... szóval mindent egybevetve:

8/10

   

 

 

 

Szólj hozzá!

Mit is mondhatna az ember Bradley Wiggins kerékpárjáról, amellyel megnyerte 2012-es Tour de France-t? Arról a kerékpárról, amely a legutóbbi Tour-on nem csak az összetett első, hanem az összetett második helyet is begyűjtötte Chris Froom révén.. Arról a 2013-as Pinarello kerékpárról, amely a Sky, illetve a Movistar csapatok versenyzői alatt egyértelműen a 2012-es év legnagyobb sztárja volt...

A Pinarello ismét feladta a leckét a többi gyártónak, és nagyon úgy néz ki, hogy képtelenek lépést tartani a világ talán leginnovatívabb és legegyedibb kétkerekűeket gyártó cégével. A Pinarello Dogma 65.1 a sorban már a harmadik Dogma. A modell első szériája 2011-ben futott, és már akkor olyan helyzeti előnybe került mindenki máshoz képest, ami jelen pillanatig is ledolgozhatatlannak tűnik. Ha már innovációról beszélünk, a teljesség igénye nélkül nézzünk néhány technikai szabadalmat, amely egyértelműen a Pinarello nevéhez kötődik: kompakt áttétel, aszimmetrikus hajtás, vázon belül vezetett kábelek, túlméretes középrész, Onda villa...

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

Mint ahogy fentebbi képen is látható: gyönyörű. A Pinarellkonál egyedibb, különlegesebb külsővel talán egyetlen cég sem gyárt kerékpárokat. A hullámos, bonyolult, erősen futurisztikus külső mögött pedig komoly technikai megfontolások húzódnak. Nincs egyetlen vonal vagy él sem, amely ne valamilyen menettulajdonság jobbításának a szolgálatában állna. Mindehhez pedig mindig megtalálják a megfelelő, színben formában és működésben harmonizáló alkatrészeket is. Persze az olasz országúti-kerékpárgyártás csúcsáról beszélünk, úgyhogy ez valamennyire el is várható tőlük.

VÁZTECHNOLÓGIA

Kezdjük a vázzal: A Pinarello elkészítette minden idők legmerevebb, legjobb szakítószilárdsági-mutatójával rendelkező vázát - a Toray karbonszálból gyártott, köbmiliméterenként több, mint 65 tonnának is ellenálló szénszálból készült váz a legerősebb a jelenlegi piacon. A geometriája és egyéb mutatói szintén nem mindennapiak, a már fentebb említett technikai tulajdonságok mellett ez a váz egyértelműen a totális merevségről szól, és ebben semmifajta kompromisszumot nem kötött a legendás olasz cég.

dogma_614_minio.jpg

A vázra mechanikus és elektromos szettek egyaránt szerelhetőek, a villa és a váz kapcsolata pedig maximálisan az aerodinamika jegyében készült. Rengeteg színvariációban elérhető, akár Brad Wiggo sárga bicajának pontos mását is megkaphatja az arra ácsingózó. A váz és az egész kerékpár egyébként valóban fenséges látvány, és biztos, hogy minden igényt kielégítő műgonddal készült.

pirospina2.JPG

FELSZERELÉSEK ÉS ALKATRÉSZEK

Az alkatrészekről sincs mit mondani. A Campagnolo Super Record EPS-szettje, vagy a Dura Ace Di2 gondolom nem szorul magyarázatra, mint ahogy a Campagnolo Bora karbonkerekek, vagy a legkiválóbb MOST karbon kiegészítő-alkatrészek sem. Ettől függetlenül rendelhető olcsóbb, még akár Ultegrával, illetve Chorus-szal szerelt változatban is.

Sajnos kipróbálni csak egy S-es méretűt tudtam volna, így maradt az "eye-test", az emelgetés, illetve a technikai adatok böngészése.

POZÍTÍVUMOK:

- nincs mit mondani erről a kerékpárról, legfeljebb annyit: minden ízében tökéletes!

NEGATÍVUMOK:

- aki megengedheti magának: semmi

A hullámos formák és a "best" érzés kedvelőinek szigorúan ajánlott, már csak egy, számokban kifejezhető hátránya van, de ettől függetlenül:

10/10

 

Szólj hozzá!

2013 a lapterítések éve lesz a kerékpársportban. Talán a technológiák fejlődése miatt is, de a megszokottnál jóval több cég próbálkozik a jövő évi kollekciójában olyasvalamivel, amellyel azelőtt még soha. A világ egyik leghíresebb, és legeredményesebb gyártója, a Pinarello sem tett másként - idén beszállt a monti-versenyzésbe valami egészen meghökkentő ötlettel...

A Pinarello Dogma XC-t a Biondo Bike kerékpárüzlet jóvoltából próbálhattam ki négy teljes napig, M-es méretben...(595 mm-es vízszintes felsőcsőhosszall, és középtől a váz tetejéig 46 cm-es üléscső magassággal) A Pinarello eddig is gyártott hegyigépeket, de azok valahogy megmaradtak említés szintjén, eddig még a katalógusukba sem fért be ez a műfaj, pedig ismervén az eddigi montijaikat, igencsak kiválóak voltak... Azonban most a 29"-es bicajok divatba jöttével, úgy gondolták nagyot dobbantanak, és egy kissé más oldalról közelítik meg a cross country szakágat, mint versenytársaik.

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

Mint az a fentebbi képen is látható nem épp átlagos külsőt kapott a Pinarello új MTB-zászlóshajója. Első ránézésre: fura. Az országúti kerékpárjaikon is jól ismert idomok köszönnek vissza, néhány egészen szokatlan ötlettel és megoldással. A Pinarello Dogma XC a 29"-os merevfarú MTB-gyártást egy olyan oldalról közelítette meg, amivel még garantáltan senki sem próbálkozott. A formákon túl és technikai megoldásokon túl a színek, a fényezés és az alkatrész-összhang sem mindennapi. Ez a kerékpár külsejét tekintve egyszerre a legbrutálisabb tank és a legfinomabb, legelegánsabb országúti kerékpár külső jegyeit ötvözi. Mindezt olyan olaszosan, Pinarello-módra.

VÁZTECHNOLÓGIA

A Vázon elsőre is feltűnő, meglehetősen extrém megoldások a gyártó szerint mind-mind technológiai jelentőséggel bírnak. Ami elsőre tán a legfeltűnőbb, az a hátsó rész: a támvilla, az ülőcső és a nyeregcső nem éppen szokványos kapcsolata. A támvilla egyik szára szépen az ülőcsőbe "hullámzik", a másik pedig tulajdonképpen "külön életet élve" csatlakozik, majd ezt az egészet egy négycsavaros, vörös-króm Pinarello-nyeregcsőbilincs fogja össze. A szakmai magyarázat szerint ettől jóval merevebb lesz, és a nyeregcsőbilincseknél megszokott egycsavaros megoldás helyett itt négy van. Egyébként színeiben is mások a bal, illetve hajtásoldali támvillák. A hajtásoldalon a váz színével megegyező, matt-sötétszürke-fekete festést kapott, a bal oldalon pedig egy lakkozott fehér színt, meglepetésszerű népi motívumokkal...

A másik nagy meglepi a "Fork Stopper" nevezetű műanyag bak. Mivel szerintünk a klasszikus 26"-osoknál megszokott vázgeometria a legmerevebb konstrukció, ezért hogy ezt meg tudják valósítani 29"-os kerekekkel is, hogy ne érjen hozzá a villaváll az alsócsőhöz, odatették ezt a bakot, amely a megoldást jelenti minderre... A többi merész ötletet a láncvillára helyezett tárcsafékkonzoltól a hullámos (és természetesen aszimmetrikus) láncvilláig most nem részletezem, mindenesetre az látszik, hogy az "uncsi" montis tradíciókkal való szakítást komolyan vette a Pinarello.

FELSZERELTSÉG ÉS ALKATRÉSZEK

Az alap tehát egy 60 tonnás szakítószilárdságú Toray-karbonváz, aminél jobb anyagból egyébként nincs mountain bike jelen pillanatban - sőt ilyen is csak egy van, a már szintén tesztelt Wilier 101 XN. Alkatrészek tekintetében sem lehet panasz, a full XTR-es felszereltség, a FOX Factory 32 Float teló, és sok más mellett a Ritchey, Crank Brothers és a Pinarello saját gyártású karbon kiegészítői garanciát jelentenek a tökéletes hajtásteljesítményre. Érzésre érdekes volt.

HASZNÁLAT ÉS TESZT

A kerékpár nagy. Nagyon nagy. S ezt nem valamiféle negatívumként mondom, hanem épp ellenkezőleg: borzasztóan kényelmes és mégis hihetetlenül fürge... szinte olyan, mintha olvasna a gondolataimban... Szóval tényleg olyan érzése van az embernek, mikor felül rá, mintha egy Ferrari és egy Zetor keresztezésén tekerne, kompromisszumok nélkül. A váz valóban több, mint jó, és iszonyú merev. A tartozékok nagyon szépen (vagy inkább tökéletesen?) működtek, mondjuk ebben a kategóriában már egyértelműen az lenne a meglepetés, ha ez nem így lenne. A Hármashatár-hegy szűk ösvényeken tesztelhettem a gépet, és nem csalódtam, felfelé épp olyan fürgének bizonyult, mint egy könnyű 26"-os, lefelé pedig ezerszer kényelmesebb és stabilabb volt, mint kábé bármi, amin ültem eddig. Mostanáig azt hiszem egyedül a Wilier 101 XN és az új Cannondale 29"-es csúcs merevfarú gépe volt pariban ezzel a montival.

POZITÍVUMOK:

- Nagyon merev, erős és könnyű váz

- Kis tömeg

- Tökéletesen megválogatott alkatrészek

- nagyfokú kényelem

- Egyedi, extravagáns külső

NEGATÍVUMOK:

- Sokszor furcsa, és átláthatatlan technikai megoldások

Bár megmondom férfiasan, a Pinarello iránt érzett olthatatlan szerelmem ellenére, ez a monti külsőségeit tekintve valószínűleg sosem fog a kedvenceim közé tartozni, és bizonyos technikai újításaik létjogosultságát sem látom még át egészen... Annyi azonban biztos, hogy merevség, tömeg, kényelem tekintetében ennél a bringánál jobbat jelenleg nem nagyon csinálnak, úgyhogy a pontok nem is alakulhatnak másként:

 

10/10

 

VÁZ Toray carbon monocoque, 60 TON
VÁZ TÖMEGE (M-es méret) 1.050 g
VILLA FOX Factory 32 Float 15QRFit CDC Remote Kashima
HAJTÓKAR Shimano XTR
KÖZÉPRÉSZ Shimano XTR
ELSŐVÁLTÓ Shimano XTR
HÁTSÓVÁLTÓ Shimano XTR
VÁLTÓKAR Shimano XTR
RACSNISOR Shimano XTR
LÁNC Shimano XTR
KERÉK DT Swiss XR 1450 Spline Axle RWS Rear
GUMI Schwalbe Racing Ralph TL Ready
FÉKSZETT Shimano XTR
KORMÁNYCSAPÁGY Ritchey PRO
KORMÁNY Cobalt 11 Carbonio
KORMÁNYSZÁR Cobalt 3
NYEREG Cobalt 11 Carbonio
NYEREGCSŐ Cobalt 3
ÖSSZTÖMEG (M-es méret) 9,7 kg

 


 

Szólj hozzá!

Sokszor hallani Magyarországon, hogy a tradicionális olasz kerékpárgyártó cégek maradjanak csak a kaptafánál – gyártsanak továbbra is országúti kerékpárokat, (ha már ebben ők a legjobbak) a mountain bike-okat meg hagyják az amcsi nagyfiúkra. Na, ez az a szinte kizárólag nálunk tobzódó "gondolkodás", amivel most már nagyon ideje lenne szakítani!

101 XN.JPG
Szóval: Végre sikerült kipróbálnunk a Wilier új 29”-os kerekű, csúcs-hegyikerékpárját a Biondo Bike kerékpárüzlet jóvoltából.

A világ második legrégebbi kerékpárgyártója, mely eddig leginkább legendás országúti gépeiről volt híres (ki ne emlékezne a nagy Marco Pantanira, majd Alessandro Ballanra, vagy a zseniális Michele Scarponira?!) egy ideje mountain bike-ban is utazik, és elöljáróban annyit elárulhatok, ez a már náluk sem annyira új vonal nagyon is illeszkedik a 106 éves cég eddigi termékei közé.

A Veneto di Rossano-i cég 1980 óta foglalkozik hegyikerékpárokkal, azonban a 2011-es modellév mindenképp vízválasztónak számít. Addig az volt a jellemző, hogy igyekeztek az aktuális trendeket követni, a 2011-es modelleken (és különösen a MTB-okon) pedig már az látszott, hogy az addig felhamozott tapasztalatok felhasználása mellett 2012-re ők lehetnek az egyik leginnovatívabb cég az MTB-szakágban. Az igazi robbanás pedig az idén bemutatott 2013-as modelleken látszott, a Wilier egyértelművé tette, az MTB-szakágban is a legjobb akar lenni. Lássuk, sikerülhet-e!

MEGJELENÉS ÉS DESIGN

 Az első, ami rögtön szembeötlött, hogy ez a monti valami elképesztően gyönyörű! A zöld-fekete lakozott váz és ezek a néhol eltúlzottnak ható, grandiózus formák híven illusztrálják az olasz lélek határtalanságát, s ami a szemnek jó, az bizony most használatkor is előnyként jelentkezett. Az alkatrészek és a váz harmóniája sem mindennapi, kevés olyan kerékpárral találkoztam eddig, amely tulajdonképpen minden méretben ugyanolyan jól néz ki. A kerékpár egyébként rendelhető matt fényezéssel, fekete-vörös színben, S, M, L és XL-es méretekben. Illetve külön vázként is megvásárolható.


VÁZTECHNOLÓGIA

Tesztünk alanya a Wilier 101 XN, abból is a csúcsok csúcsa, Shimano XTR-el, DT Swiss XR1450-es kerékszettel és a szintén DT Swiss XMM karbon telóval. Először is, nézzük az alapot!

A váz a Toray 60 tonnás szakítószilárdságú karbonszövetéből, Nanoparticles Zinc Oxide gyantával készült, mely biztosítja a tökéletes szálelrendezést. Ez azért is fontos, mert a hivatalos tesztadatok szerint ennél jobb anyagból jelenleg senki sem épít kerékpátvázat. (Leszámítva a Pinarello-t, akik az ugyancsak Toray karbonszálból a 65.1 tonnásat is kihozták idén, azonban ez 2014-ig biztosan csak országúti felhasználásban lesz elérhető.)

Ami igazán jó hír, hogy a váz nem csak megdöbbentően erős, hanem pehelykönnyű is, mindössze 1080 gramm, ami a 29”-os merevfarú MTB-k között igencsak jó eredmény, főleg ha számításba vesszük a meglehetősen robusztus kialakítást. A vázon egyébként az összes ma használatos technikai újítás megtalálható: belülvezetett bowdenek, aszimmetrikus hátsó rész, integrált átdobó, túlméretes középrész, a ténylegesen hihetetlenül túlméretes tapered-homlokcső és még sok minden más. Egyébként a bowdenekkel kapcsolatban azért van bennem egy kis tüske: az év egyik leinnovatívabb megoldásával vezetik őket vázon belül, erre a hátsó fékhez tartozó bowdenházat a felsőcső alatt, a vázon kívülre tették, hogy még véletlenül se lehessen a válladra venni, ha beragadsz a sárba...

101 XN 2..JPG

FELSZERELTSÉG ÉS A ALKATRÉSZEK

 Felszereltség tekintetében nincs sok elemezni-való. Egy komplett XTR-szett figyel a kerékpáron, ami tényleg minden alkatrészcsalád teteje. Ezen túl A DT-Swiss legjobb karbontelója, szintén DT-Swiss karbonkerekek, Geax Aka 29"-os gumik, a Ritchey legjobb karbonkiegészítői, és a Selle San Marco csúcsnyerge is megtalálhatók a bringán. 

101 XN 3..JPG

HASZNÁLAT ÉS TESZT

S akkor most következzék végre a teszt!

179 cm-es magasságomhoz egy M-es tesztgépet kaptam (nagyjából 17,6”) 595 mm-es vázhosszal, 440 mm-es ülőcsőhosszal és 439 mm-es láncvilla hosszal. A bicajt a Montebelluna-hoz közeli Montello-n tesztelhettem, s nagyjából 5 napom volt minderre.

A váz hihetetlenül merev, nem tudtam akkorra köveken-gyökereken áthaladni, hogy a bicajból csak egy apró nyekkenést is kicsikarjak. A nagy keréknek köszönhetően persze az útakadályok amúgy sem jelentettek problémát, arról nem beszélve, hogy a DT Swiss teló 100 mm-es útja is inkább 120-130-nak tűnt. Ami érdekes, hogy még a 29-es montik között is kicsit hosszúnak ható 620 mm-es vázhossz egyáltalán nem keltett túrás hatást, sőt kifejezetten versenymonti érzésem volt végig, amellett, hogy nagyon kényelmes volt, talán egy rövidebb stucni azért elférne benne (120 mm-es van hozzá gyárilag.) A Shimano XTR-szettet nem hiszem, hogy be kell mutatnom, ha az XT-re azt mondtam, tökéletes, akkor ehhez már tényleg nincs mit hozzá tenni. A váltás pontos volt, könnyű és csöndes – ahogy azt a Shimano-szetteknék már hagyományosan megszokhattuk – ennél pedig ha lehet még pontosabb, még könnyebb és még csendesebb. A szintén XTR-hidraulikus tárcsafékszettről is csak a legjobbakat tudom mondani, nem tudom elképzelni, hogy fékerőben és adagolhatóságban létezik ennél jobb...

Mászásnál a Geax Aka gumijai nagyon jól tapadtak, hihetetlenül könnyen kaptattam fel bárhová, bár ebben nyilván a kerékpár alig 9,7 kg-os tömege is közrejátszott. Keskenyebb ösvényeknél érezhető volt, hogy a bicaj a méretei miatt egy kicsit nehebben fért el, amellett, hogy a 29-esekre általában jellemző nehezebb kigyorsíthatóság itt egyáltalán nem jelentkezett, semmi különbséget nem éreztem a „régi” 26”-osom és eközött, hozzáteszem, ennek talán lehetett némi köze jelen bicajom közel 12 kg-os tömegéhez...

A lejtmenetéknél pedig még egy ennél is elképesztőbb élmény fogadott. Gyors volt, stabil, és pontosan irányítható. A merevfarúságának lejtőzéseknél általában jelentkező hátrányait egyáltalán nem tapasztaltam, a karbonváz pedig nagyon jól elnyelte a rezgéseket.

101 xn piros.jpg

POZITÍVUMOK:

- Iszonyú merev, erős és könnyű váz, talán a legjobb a piacon jelenleg.

- A létező legjobb alkatrészek

- Váz-alkatrész összhang

- Modern, eredeti megoldások

- Gyönyörű

- Mindehhez és a konkurenciához képest elfogadható ár

NEGATÍVUMOK:

- Felsőcső alatt vezetett fékkábel

Összességében azt kell mondjam -bármily hihetetlen- valószínűleg ez volt a legjobb monti, amin életemben ültem (talán még a szintén mostanában tesztelt Cannondale F29 Ultimate-nél is jobb), és -remélem, ezt már mondanom sem kell- minden elemében XC/maraton versenyzésre született! Így, beleszámítva azt a kis kábelvezetési fekete pontot, és azt, hogy természetesen nem olcsó a kerékpár (bár kategóriájában egyáltalán nem irreális) azt hiszem, az értékelésem nem is lehet más, mint:



10/10



VÁZ Toray carbon monocoque, 60 TON
VÁZ TÖMEGE (M-es méret) 1.080 g
VILLA DT Swiss XMM CARBON
HAJTÓKAR Shimano XTR
KÖZÉPRÉSZ Shimano XTR
ELSŐVÁLTÓ Shimano XTR
HÁTSÓVÁLTÓ Shimano XTR
VÁLTÓKAR Shimano XTR
RACSNISOR Shimano XTR
LÁNC Shimano XTR
KERÉK DT Swiss XR1450
GUMI Geax Aka 29
FÉKSZETT Shimano XTR
KORMÁNYCSAPÁGY Ritchey PRO
KORMÁNY Ritchey Carbon WCS RIZER
KORMÁNYSZÁR Ritchey WCS WET
NYEREG Selle San Marco Concor custom Wilier
NYEREGCSŐ Ritchey WCS ALU
ÖSSZTÖMEG (M-es méret) 9,7 kg

 



Címkék: újdonságok kerékpár termékek biondo bike club kerékpárüzlet

Szólj hozzá!

SZOMBAT   8.30   KÁPOSZTÁS

VASÁRNAP  9.00   KÁPOSZTÁS

Címkék: edzés biondo bike club

Szólj hozzá!

Szombat: 08:30 Káposztás

Vasárnap: 09:00 Káposztás

Címkék: edzés biondo bike club

1 komment

Szombat 8:30 Káposztás

Vasárnap 9:00 Káposztás

 

Címkék: edzés biondo bike club

Szólj hozzá!

Bár szomorú hírként árnyékolja be a Pinarello 2012. évi modelljeinek bemutatását, a családi vállalkozás legfiatalabb tagjának, egyik motorjának, Andrea Pinarellonak a tragikus halálhíre, talán azzal adózunk emlékének leginkább, ha kicsit szólunk az új DOGMA2 csúcsmodellről, melyet egyébként 2011. augusztus 13-17 között megtekinthetnek boltunkban szuper rekord szettel szerelve, fehér- piros-fehér színben.

 

 
 
A váz és a villa anyagát továbbra is a Pinarello exkluzív szállítója az autógyártásból és a repülőgép iparból már ismert Toray cég, Torayca részlege által megalkotott Carbon 60HM1K alapanyag adja, melyről egy korábbi cikkünkben már olvashattak.
  
A DOGMA2 sokak szerint talán legfontosabb ismérve a súly, mely ennél a típusnál 54 méret esetében mindössze 920 gramm, ez a korábbi DOGMA 1 esetében 950 gramm volt.
 
 
 
 
 
A másik, megítélésünk szerint sokkal fontos változás, hogy a homlokcső aerodinamikai jellemzőit úgy alakították ki, hogy a szemből nézve kissé kúpos, felül 1 1/8-os, míg alul a korábbi 1 ¼-es mérettel szemben 1 ½-es méretű és ez, az aszimmetrikus első villával együtt 19 %-kal növelte a fékezési merevséget. A kerékpár sokkal jobban fékezhető és természetesen ezt követően az egyéb jellemzői miatt jobban felgyorsítható. Akár a nyeregből való kiállással, mivel a váznak 14 %-kal nőtt az oldalirányú torziós merevsége, nagyobb erőt lehet az erőátvitelen keresztül a láncra és a hátsó kerékre juttatni. Egyébként, ha már itt tartunk a számítógépes elemzések azt is kimutatták, hogy pont az aszimmetrikus vázgeometria miatt 6%-kal javult, szimmetrikusabbá vált a hajtás is.
 
Mindezek a változtatások a sprinterek erőátvitelét épp oly jól segíthetik, mint a kigyorsítást egy szökésnél, akár sík terepen illetve az emelkedőn, vagy éppen a felfelé hajtáskor a nyeregből kiálló versenyzőket. Természetesen biztonságosabbá teszik a lejtmeneteket a fékezéseket és a kanyarokban ébredő erők elnyelését segítik, továbbá azt követően megkönnyítik az újbóli nagyobb sebesség felvételét.    
 
A vázhoz kapcsolódó szettek fejlődése elengedhetetlenné tette, hogy az új váz képes legyen fogadni az elektromos váltók vezeték és energia ellátó rendszerét mindenféle kötegelés nélkül. További újítás, hogy az integrált bowdenek vázon belül vezetettek és rejtett az alsó bowden vezetés is. Kisebb változás, hogy az ülőcsőből 5 millimétert lefaragtak, ami azok esetében lehet kedvező, akiknek nem kell annyira kihúzni a nyeregcsövet, mert így esetükben arányosabb lesz a váz nyeregcső viszonya.
 
A DOGMA2 12 színben lesz kapható és természetesen a személyre szabott MyWay™ rendszer is biztosított a gyártó részéről.
 
Nézzenek be hozzánk és tekintsék meg személyesen ezt az ipari remeket…! 

Címkék: kerékpár pinarello kerékpárüzlet

Szólj hozzá!

Ebben a hónapban folyamatosan érkeznek a legfontosabb gyártók jövő évi terméklistái. Ennek függvényében megkezdtük az új termékkatalógus összeállítását. Sajnos még kevés 2012 –es termék került fel, e miatt még sok menüpont nem működik. De a honlap folyamatosan bővül.

De jó hír az érdeklődőknek. Magyarországon elsőként: Pinarello 2012-es kerékpárok hivatalos katalógusa.
 
Képek, műszaki leírások, árlista.

Címkék: újdonságok kerékpár termékek pinarello kerékpárüzlet

Szólj hozzá!

Az egyik leghíresebb olasz családi kerékpárgyártó cég, a Pinarello familia legfiatalabb tagja Andrea Pinarello a mai napon tragikus hirtelenséggel életét vesztette.

Címkék: haláleset pinarello giro del friuli andrea pinarello

1 komment

Ahogy az időjárás is sajnos jelzi, közeleg az ősz… és hát ilyenkor egyre több gyártó mutatja be az új termékeit. A 2012-es évben a Campagnolo a közép-magas profilú kerekek között piacra dobja az új Shamal™, Ultra™ és az Eurus™ modelleket.

Címkék: kerékpár

Szólj hozzá!

Hát már benne járunk a „Toura” közepében… Ideje, hogy kissé visszatekintsünk erre a közel két hétre, még a komoly hegyek előtt. Nem kívánunk a sportszakértők tudásával versenyezni, csupán néhány emléket akarunk felvillantani.

Ahogy elkezdődött… Igazából a csapatbemutatóval érdemes kezdeni az emlékezést. Látványos környezetben vonultak fel a csapatok, nem szokványos körítéssel, tánccal, lovagokkal, korhű ruhában. A szokásos esélylatolgatások mellett néha felvillant egy két kép a kerékpárokról is. Érdekes volt látni, hogy egyre nagyobb divat a nadrágokon, a combrészen alul egy vastagabb csík. Ehhez hasonló megoldás amúgy a Wilier és a Campagnolo idei ruhakollekcióin is megfigyelhető.

Címkék: tour de france 2011

Szólj hozzá!

SZOMBAT     8.30 Káposztás-Vác

VASÁRNAP    9 óra Káposztás- Pilis

a nagy melegre való tekintettel 2 kulacs kötelező!

Címkék: edzés biondo bike club

2 komment

Mielőtt bárki megvádol minket, hogy egy sort sem írtunk a Svájci Körversenyről íme néhány gondolat. Írunk már csak azért is, mert Damiano  Cunego a Lapmre - ISD kerekese, még mindig őrzi az elsőnek járó sárga trikót egy jó kis Wilier nyergében. Amúgy  valami olyasmit nyilatkozott, hogy  fontos lesz holnap a koncentrálás, de ő nyugodt és kész egy jó teljesítményre. Nos, abban a mögötte állókat elnézve egyetérthetünk, nincs lefutva a verseny. 

Címkék: tour de suisse

Szólj hozzá!

Lezárult a Tour de France előversenye, s talán sokat okosodtunk. Érdekes, bár nem előzmény nélküli, hogy Bradley Wiggins nyerte a versenyt. A Sky 31 éves kerékpárosa sok szép sikert könyvelhet el magának, pályafutása során többször volt olimpiai és világbajnok a pálya szakágban, de az elmúlt években már, az országúton is jeleskedett. Tavaly előtt, 2009-ben a Tour de France-t a 4. helyen zárta. Idén 3. volt a Párizs-Nice versenyen összetettben és az első etapot megnyerte az International Bayern Rundfahrton.

Címkék: criterium du dauphiné

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása