Biondo Bike

Honlap: www.biondobike.hu

Tel: +3620/229-3950

Email: marta@biondobike.hu

Utolsó kommentek

Május 18-án helyezték örök nyugalomra, Wouter Weylandot Gent városában. A Giro d’Italia közben tovább folytatódott 11. szakasszal. A versenyzők, az elhunyt emlékére a rajt előtt, egy perces néma gyászszünetet tartottak.
A Tortoreto Lido - Castelfidardo közötti 144 kilométer, végül nagyon izgalmasan alakult. A tengerparttól kissé elkanyarodó, „hullámvasút” négy darab 4. kategóriás „hegyet” és sok kis emelkedőt tartalmazott és talán ettől vált olyan nehézzé és érdekessé.

A nap nagy részében ügy tűnt, hogy a Chistophe le Mevel és társai által indított szökést nem fogja meg a mezőny. A főcsoport mozgásából és a korábbi nyilatkozatokból arra lehetett következtetni, hogy Contador nem akarja mindenáron védeni a rózsaszín trikót. Végül mégis minden a szokásos forgatókönyv szerint alakult, a mezőny, több csapat segítségével utolérte a szökevényeket. A cél előtt mintegy 300 méterrel, az emelkedőn, a korábbi cyclo-cross bajnok John Gadret, remek taktikai érzékkel robbantott - szóval ebből is látszik, nem csak erő, ész is kell ehhez a sporthoz - és elsőként halad át a célvonalon. Gadret győzelmét, az elhunyt Weylandnak ajánlotta. A 12. Castelfidardo – Ravenna közötti szakasz 184 kilométer lesz, lényegébe teljesen sík terepen. Szökések ismét várhatóak, de a nagy hegyek előtt szinte biztos, hogy a végén a sprintereké lesz a főszerep. Természetesen azért gondolom „szusszan” is egyet a mezőny a nagy hegyek előtt. 

 

Javában zajlik a kissé nehézkesen induló Kaliforniai Körverseny is, ahol Contador legnagyobb riválisa Andy Schleck „készül” a nyári nagy megmérettetésre. Bodrogi László jelenleg az összetettben a 62. közel 15 perc hátránnyal. A tegnapi napon a terep, semmiképpen nem kedvezett korábbi többszörös magyar bajnokunknak. Talán a pénteki 24 kilométeres időfutamon kirukkol egy jó eredménnyel. Szorítunk neki. Az első komoly hegyi befutót szerdán, a helyiek nagy örömére az amerikai Chris Horner nyerte, aki az összetettben is vezet. A csütörtöki 5. etap dimbes-dombos terep lesz két komolyabbnak mondható emelkedővel, összesen 223,6 kilométeren. A versenyen egyébként Andy Schleck 6. az összetettben és a helyi kerekesek, nagyon jól szerepelnek, az első tízben öt amerikai van.  

Címkék: kerékpár giro d italia kaliforniai körverseny

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://biondobike.blog.hu/api/trackback/id/tr552919522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kriszti0506 2011.05.20. 17:13:51

Azért ez nagyon szomorú. Nem lennék Weyland feleségének a helyében... :(

hideg.gergo · http://hideggergo.blog.hu/ 2011.05.25. 17:15:40

@Kriszti0506:

És közben elvesztettünk még egy sportolót.

"Furcsa balesetben életét vesztette Xavier Tondo, a Movistar spanyol kerékpárosa. Edzésre indult, amikor egy automata garázsajtó és kocsija közé szorult."

Ez egy fekete év.
süti beállítások módosítása