Biondo Bike

Honlap: www.biondobike.hu

Tel: +3620/229-3950

Email: marta@biondobike.hu

Utolsó kommentek

Lezárult a Tour de France előversenye, s talán sokat okosodtunk. Érdekes, bár nem előzmény nélküli, hogy Bradley Wiggins nyerte a versenyt. A Sky 31 éves kerékpárosa sok szép sikert könyvelhet el magának, pályafutása során többször volt olimpiai és világbajnok a pálya szakágban, de az elmúlt években már, az országúton is jeleskedett. Tavaly előtt, 2009-ben a Tour de France-t a 4. helyen zárta. Idén 3. volt a Párizs-Nice versenyen összetettben és az első etapot megnyerte az International Bayern Rundfahrton.

De nem ez volt az egyetlen érdekesség. A csütörtöki 4. etap a várakozások szerint alakult, végül izgalmas hajrában John Degenkolb immár másodszor tudott győzedelmeskedni. Szeghalmi Bálint nagy örömünkre a mezőnnyel tudott megérkezni.  Bradley Wiggins továbbra is több mint egy perc előnnyel vezetett Cadel Evans előtt az összetettben.

Aztán jöttek a kemény hegyek péntek, szombat vasárnap. Az 5. etapon mindjárt három 2. kategóriás emelkedő és hegyi befutó várt a kerékpárosokra. A végén egy nagy elszánt rohammal és emberfeletti energiákat mozgósítva Christophe Kern a franciák nagy örömére  nyerni tudott. 

A következő két nap sok érdekeset hozott... Evans megint csak várt, Wiggins pedig okosan tette a kerekét. Közben Joaquim Rodriguez a Katyusa kerekese megnyerte a szombati király etapot, majd vasárnap emelve a tétet ismét győzni tudott. Sajnos Szeghalmi Bálint még szombaton feladni kényszerült a Critérium du Dauphinét.   

 

Szóval azért a képen látható Joaquim Rodriguezzel is számolni kell majd a Touron, az tuti...

A hét második felében jöttek a hírek, ki, hogyan készül, Contador indul e majd francia körversenyen, csodás NASA fejlesztésű damilokról főleg a horgászoknak és elektro-kerékpárokról szóltak a krónikák. Ha ez utóbbi nem is, de Campagnolo hivatalos oldalán található  hír bizonyára sokakat felvillanyoz. Mint tudjuk az említet gyártó évek óta kisérletezik a "bowden nélküli", elektromos váltó kifejlesztésén, melynek során, pont a mechanikus váltási lehetőség hiánya miatt, nem csak megbízható hosszú élettartamú, de kicsi és könnyű energiaforrást is kell találni. Nem kizárt, hogy mint annak idején  a középrész esetében, nem csak egy alkatrészcsaládnál akarják majd az újítást bevezetni. Minden esetre mivel a konkurencia már rendelkezik ezzel a technikai megoldással, csak nagyon jót szabad kiadniuk a kezükből. A Movistar csapata idén  élesben teszteli  a rendszert és a Campagnolo főlapjának bal alsó sarkában látható kis hír szerint hamarosan piacon is elérhetó lesz. Igaz kissé elbizonytalanító, hogy ha az ember a képre kattint az oldal úgy nyílik meg, hogy ez az oldal már nem elérhető. No minden esetre lássunk néhány képet az újításról használat közben... (A képeket a Movistar hivatalos oldaláról szereztük be, ahol interaktív bemutató is látható.)

 

 

 

Címkék: criterium du dauphiné

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://biondobike.blog.hu/api/trackback/id/tr902979070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.